Blogomat bezárom. Köszönöm eddigi figyelmeteket!
G.G.
Vezessék be a siestát!
És az nem vicc. Japánban már bevált, pedig ott is van hajtás. Nem a “lusták országa”, de tudják: a siesta a gazdaságnak is jó.
Minden kapitalista, agyonhajszolt országban szükség lenne a napközbeni pihenés, “siesta” bevezetésére. Tanuljunk a déliektől!
Kezdjük Magyarországon. Állami rásegítéssel, rendelettel, mert a munkáltatók, főként a multik maguktól úgysem engednék. Feltöltődésre pedig szükség lenne-napközben is. 8-12 órát nem lehet végigdolgozni, csak szenvedni. Ha mobiltelefonunknak megengedjük a töltést, magunknak miért nem?
Az Oktogon McDonald’s-ban tegnap délben egy elegáns öltönyös tipikus menedzser srác ebédje után elaludt mellettem. Feje, mint a kisbabáké egyre lejjebb és lejjebb hanyatlott. Elfogyasztott menüje fölött szundikálni kezdett. Ülve. Édesen, halkan, “lenémítva” szuszogva. Egy nagy öltönyös baba.
Hasán két keze, benne okostelefonja, hátha közben keresi valaki. Fáradt volt szegény és bent a munkahelyén nem aludhat, pihenhet. Példája még a jobb verzió, legalább megpróbálta, de a többség egész nap kávé és energiaital nevezetű drogokkal lövi és tartja ébren magát. Tönkretéve szívüket, ereiket, idegeiket.
Nem lenne sokkal jobb, humánusabb és gazdaságosabb a japán minta? Stikában, titokban alvás helyett engedélyezett pihenés. Kulturált tiszta takarított alvóhelyiségek és szobák kialakítása, ahová napközben be lehetne ugrani egy órácskára. Legálisan. Milyen népszerűek lennének az ilyen munkahelyek! Mindenki sokkal motiváltabban és lelkesebben menne dolgozni.
Ha már úgyis mindent átalakítanak ezekben a forradalmi időkben, vezessék be a “siestat” is!
A gyorséttermek már úgyis régen újítottak és van helyük. Alvószeparéikkal hatalmas feltűnést keltenének és örökre magukhoz láncolhatnának vendégeiket. Pihenésre mindig és mindenkinek szüksége van.
Kimutatták: ahol ebéd után, munkaidő közben aludhatnak egy kicsit az emberek, tovább élnek és többet-eredményesebben dolgoznak. Nem ez lenne a cél?
Gémesi Gábor
Pöttöm Panna visszatér!
A hagyományos mesék kedvelőinek ajánljuk az Újszínház újragondolt mesejátékát, amelyet Andersen nyomdokain Pozsgai Zsolt rendez. Holnap lesz az olvasópróba, amelyről blogunk beszámol.
Pöttöm Panna mesejáték
Pöttöm Panna
mesejáték
Az ÚJSZÍNHÁZ előadása
Mesejáték Andersen nyomán
Szerző: Pozsgai Zsolt
Rendező: Pozsgai Zsolt
Színész:
Pöttöm Panna – Koncz Andrea
Vakond Úr – Szabó Sipos Barnabás
Egér Asszonyság – Timkó Eszter
Boldog Virágok Hercege – Varga Ádám
Zene: Bolba Tamás
Előadás időpontok:
ÚJSZÍNHÁZ – Budapest
március 2. (szombat) 11:00
március 3. (vasárnap) 11:00
Ismertető:
Pöttöm Panna megszökik nevelőszüleitől, mivel az emberek világában nem talál társat. Béka Öcsi kinézi a kislányt fia menyasszonyának, Panna menekülni kezd, és szorult helyzetéből Vakond Úr és Egér asszonyság mentik ki, leviszik a föld alatti titokzatos világba. Vakond Úr azonban beleszeret Pannába, és Pannának döntenie kell: ragaszkodik álmaihoz, vagy hálából feleségül megy a vakondhoz, és egész hátralevő életét a sötétségben tölti el…
Az Újszínház stúdiószínpada erre az alkalomra átalakul egy egérlyukká, föld alatti járattá, ahol mindenféle furcsaságok, kukacok, bogarak, mezei állatok élnek… a gyerekek ebben a különös környezetben izgulhatnak, hogy sikerül-e Pöttöm Pannának megtalálnia a hozzá illő párt.
Bemutató időpontja: 2013. március 2., Újszínház
Szégyellem, hogy magyar vagyok
Szégyellem magam, mert a holokauszt nemzetközi emléknapján velünk példálózik, riogat a világ. Újra rossz példa lettünk. Olyan országként mutatnak be bennünket, ahol náciveszély van. Bárcsak meg tudnám ezt cáfolni. Veszély nincs, még, de nácijaink sajnos vannak. Ez tény.
Ma este elsötétül a Colosseum a Jobbik elleni tiltakozásként. Róma jobboldali (volt Nemzeti Szövetséges) polgármestere jelentette be a döntést. Nem egy baloldali vagy liberális szokvány átlag “hazaáruló”. Egy normális kulturált európai jobboldali véleménye a mai magyar helyzetről:
“Róma városa és a Római Zsidó Közösség így kíván tiltakozni a Jobbik “antiszemita tettei és kijelentései” ellen”-a helyi keresztények is csatlakoztak az akcióhoz. Támogatását jelezte az önkormányzati testület Keresztény Identitás nevű frakciója is.
A római főpolgármester arra szólította fel az európai fővárosokat és az egész civil társadalmat, csatlakozzon az “emlékezés tanítására és átadására”. Kezdjük Budapesttel, Budapesten. Ha Tarlós tényleg tökös és tényleg demokrata, le meri kapcsolni-a közvilágítást és a nácikat. Végre.
Szégyellem magam a jobbikosok helyett is. Ha tényleg jó és felelős magyarok lennének, feloszlatnák magukat. Ennél nagyobb szívességet nem tehetnének hazájuknak.
Vagy legalább csöndben maradnának, legalább a nemzetközi holokauszt emléknapon, amikor 600 ezer legyilkolt magyar zsidó testvérünkre emlékezünk. Jobb és baloldaliak egyaránt, mindenki gyászol, kivéve ezt a néhány megélhetési nácit.
Ők pofáznak, még a gyásznapon is.
Csakazértis: “Akár a párizsi Eiffel-torony, a washingtoni Fehér Ház vagy a jeruzsálemi siratófal fényeit is lekapcsolhatják, a Jobbik akkor is a kiszolgáltatott magyar emberek érdekeit fogja védeni politikájában”-szólt Volner János jobbikos képviselő. Ismerős szavak, üldözési mánia: Párizs-Washington-Jeruzsálem. Ők tehetnek mindenről, a Jobbik magyarok szerint. Az igazi hazaárulók szerint.
Kösz Jani, de én nem tartok igényt a védelmetekre! Jobb ember vagyok annál. Ahogy a magyar emberek tisztességes többsége sem kér belőletek. Mi nem vagyunk náci nép.
Mi, a magyar többség egy tisztességes befogadó, európai és nemzeti hagyományaira büszke, demokratikus és nyitott országban hiszünk. Amit ti Jobbikos politikuskák elárultatok, lejárattattok és ahol nektek nincs helyetek. Csak a sötétségben, a patkányok és csótányok mellett…
Hangsúlyozom: nem a jobbikos szavazókról írok, ők csak megtévesztett emberek. A maguk módján ők is áldozatok. Sunyi aljas politikusok visszaélnek frusztrációjukkal, dühükkel, elkeseredésükkel. Hogy aztán milliókat vehessenek fel képviselőként.
A Colosseum vasárnap esti elsötétítése kétszeresen is gyásznappá, magyar drámává teszi a mai vasárnapot. Ál-jobboldaliak, ál-hazafiak járatják le állítólagos hazájukat.
A tisztességes többség és jobboldal csak a szavakat keresi. Ők vannak többen és ők nem nácik, de a Jobbik miatt annak látszanak. Látszunk. Égés.
A Colosseum sötétsége elhunyt zsidó testvéreink, barátaink emléke mellett a mai Magyarországról is szól. Rólunk, értünk.
Gémesi Gábor
Kuba: ahogy máshol nem láthatod
Kubáról kevés hiteles információ és még kevesebb film jut el hazánkba, és nemcsak a földrajzi távolság miatt. A bezzeg szabadságban pancsikoló magyarok legfeljebb Fidel Castróról és “szörnyű diktatúrájáról”, a hedonisták a fehér rumról és a hosszú tömzsi isteni aromájú kubai szivarokról tudnak. A média nem foglalkozik a kommunista szigettel, jó hírt legalábbis nem közöl róluk.
A Kádár-rendszer alatt apám egyszer kint járt. Akkor még elérhető volt egy ilyen utazás. Apám meghalt, Kuba maradt, és helyette is imádom az országot.
A Latin-Amerikai Társaság a kubai forradalom győzelme alkalmából filmvetítést tartott az Akácfa utcai Fogasházban, amely az egyik leghangulatosabb pesti romkocsma. A falakra Mao és Terézanya van kivetítve, valamint protézisek.
Erzsébetváros szívében szombat este végigmenni maga egy élmény, festa. Az esőcsatornákon “Vigyázat, kutya tojás!” feliratú matricák virítanak, mindenfelé nevetgélő, cigiző fiatalok csoportjai és megdöbbentő formájú ebeiket sétáltató helyi elemek. Ennek a kerületnek lelke, szíve van. Méghozzá nagy.
A Latin-Amerikai Társaság rendezvényén a számos nemzetközi filmfesztiválon jelölt és díjazott “Suite Habana” című filmet mutatták be. Fernándo Perez 2003-ban készített dokumentumfilmjét nevezhetnénk a kubai Hukkle-nak, szinte egyetlen szó sem hangzik el benne, mégis mindent elmond a hétköznapi kubaiak életéről. Hangulatos, hol vidám, hol mélabús képkockákkal. Filmes lassúzás.
A vetítést megtisztelte jelenlétével Kuba magyarországi nagykövete. Igazi déli ember, tele jókedvvel és derűvel. Nem az a citrompofájú átlagdiplomata.
Kupi László a Latin-Amerikai Társaság ügyvezetője köszöntötte a résztvevőket, akik megtöltötték a Fogasház termét. Főként idősebbek, de fiatal arcokat is lehetett látni. Pótszékeket is be kellett hozni. A “Suite Habana” finoman szólva sem akciófilm, nem emiatt fognak agyérgörcsöt vagy szívinfarktust kapni a gép előtt. 10 kubai átlagember élettörténete, egy-egy napja képekben: a 97 éves nyugdíjas nénitől az árva kisfiúig. Semmi turizmus, semmi politikai propaganda. Kuba szegényeit, lepukkant házait is láthatjuk. És a hatalmas vad óceánt, amelynek hullámai az utolsó jelenetben hevesen ostromolják a sziget partjait. Kuba azonban csak nem adja meg magát. A víznek, sem.
“Ez a fikciós mozitechnikával készült kubai dokumentumfilm tizenhárom átlagos kubai életének egy napját követi végig, egy tízéves Down-szindrómás gyermekétől egy 79 éves hölgyéig, aki földimogyorót árul az utcán. Mindegyik karakter a kubai fővárosban élő egy-egy különböző társadalmi csoport képviselője. Mert nem létezik egyetlen Havanna, csak sok láthatatlan Havanna, amelynek megvan a maga különböző életstílusa. A filmben nincsenek interjúk, párbeszédek vagy narráció, csak a hangok, képek és a zene hatnak a nézőre”-áll a Latin-Amerika Társaság ismertetőjében.
A művészi dokumentumfilm még a legelismertebb nemzetközi filmkritikus oldalon, az IMDb-n is 7,7-es előkelő helyezést kapott. Pedig híresen szigorúak kritikusaik.
A “Suite Habana” lassú, hosszan elnyújtott, klasszikus művekkel és jókedvre derítő kubai könnyűzenével kísért életképek sora. Kedélyesen hömpölygő mediterrán film, egyszerű dolgozó emberekről, bulizó kubaiakról, imádkozó keresztényekről (Kubában már vallásszabadság van), egy női ruhában fellépő férfi művészről, melósokról és egyetemi professzorokról.
Az igazi Kubáról, amely a 2003-as film állapotaihoz képest valamivel már jobb, fejlettebb, de Amerikai “Nagy Testvérének” köszönhetően még mindig szegény. Lakói ennek ellenére boldogok, tudnak élni, pihenni, szeretni és örülni a legapróbb dolgoknak is. Az amerikai embargó alatt nem volt mit enniük, túlélték és egyetlen gyereket sem küldtek el a kórházakból. Miközben az USA-ban csak a fizetős betegeket látták el. Aztán jött Obama és kommunista programja, amitől Amerika is élhetőbb lett.
A kubaiak szegények derűsek és nagyon összetartók. Főként a bajban. Sokat tanulhatnánk tőlük!
Kuba olyan mint egy szép öregedő nő: kicsit ráncos, megereszkedett, sminkje helyenként hiányos, de ami alatta van, minden képzeletet felülmúl. Maga az élet. Kuba lassú, de esténként felgyorsul: szexi vad pezsgés, az állandó bulik és azok résztvevői lepik el az utcákat. Kubában nemcsak a fiatalok partiznak. Az egyik jelenetben önfeledten táncikáló középkorúakat és nyugdíjasokat látunk. Úgy ropják, mint nálunk a húszasok.
A vetítés (amelyet még sok követ majd) végén Kupi László megköszönte a részvételt. A kubai nagykövet mindenkihez külön-külön odament, az ismeretlenekkel is kezet rázott arcán őszinte mosollyal és kedvességgel. Közös fotó is készült.
Ahogy Kubában, itt sem sietett senki. Még hosszan beszélgettünk. “Spanyolmagyar” keveréknyelven.
Gémesi Gábor
Az alábbi linkre kattintva megtekintheti a teljes filmet. Spanyolul, de ettől ne ijedjen meg, mivel némafilmről van szó:
Élet a tanyán: nem mese
A Magyar Postán kapható ez az imádnivaló képeskönyvecske, városi gyerekeknek a tanyasi életről. Mert bizony ott is van élet és nem is olyan rossz. Csak más, de a másságot úgyis szeretjük. Tiszteljük ebben a tekintetben is!
A képeskönyv kiadása szimbolikus: sajnos egyre kevesebb a tanya és azokat is főként idősek lakják. Magányos hősök, a civilizált boldog tökéletes világ peremén. Elfeledkezett róluk mindenki, az igazságszolgáltatás, az orvosok, rokonaik, csak a postás és a bűnözők nem. Akik sorra, életmódszerűen fosztogatják ezeket a szegény idős vidéki túlélőket.
Sorsuk, életmódjuk szépen lassan, de biztosan kihal, elhalványul. Meseszámba megy.
Belelapoztam az “Élet a tanyánba”: ilyen mesekönyvet kívánok minden szülőnek! Kötelező olvasmány. Hagyományőrzés és emellett fejleszti a gyerek kézügyességét, bővíti látókörét.
Agrár origami: hajtogatható disznókkal, kecskékkel, házőrző kutyussal és egy igazi traktor makettel. Papírmasé tyúkóllal és füstölgő kéményes tornácos házikóval. Tudom, hogy van ennek az életnek is sötét, kemény, nehéz és hálátlan oldala, de mégis: ÉLET. Igazi emberekkel és ősi kihalásra ítélt nagyon nagyon emberi érzésekkel.
A városi gyerek megismerkedhet vele: hogy élnek ott a távoli tanyán. Ha minden ábrát kivágja és szépen összehajtogatja, egy komplett papír tanyát fog kapni. Párszáz forintért. Ezt nyugodt szívvel kitehetik a polcra.
Javaslom egy alternatív verzió elkészítését: “Élet a városban”. Vidéki, falusi gyerekeknek. Hogy meg tudják becsülni, hol és hogyan élnek. Hogy lássák: van másvilág is.
“Élet a városban”: összehajtogatható galambokkal, kutyapisis utcákkal, romos házakkal, BKV-ellenőrökkel, gyúlékony metrókocsikkal (papírból könnyű kivitelezni), karton mozgólépcsővel, aluljárókkal, hajléktalanokkal, Combinóval és csúf panelházakkal. És mindez sajnos a tanyasi élettel szemben nem mese, nem hal ki.
Meg sok-sok magányos városi emberrel és gyerekkel, akiknek ősei még falun, sokszor tanyán laktak. Teljesebben, boldogabban.
Gémesi
Csurka akciófilmesítve
Az Újszínház marketingjét a jelek szerint Tarantino erősíti.
Csurka István “Döglött aknák” című gerontovígjátékának februári premierjét a 80-as évek B-kat akciófilmjeinek stílusában népszerűsítik. Színlapjuk beillene bármelyik Steven Seagal film promojába, felvezető kampányába. Márcsak Charles Bronson és Schwarzi hiányzik róla.
Koncz és Dózsa, a két főszereplő mintha egy bosszúfilm plakátjáról nézne ránk. Feláldozhatók 3.
Holott a macsó tekintetű főszereplők két szenilis nyuggert fognak játszani az elmeosztályról. Leszámolás helyett kacsákkal, nővérkékkel, az überszexi Gregor Bernivel, nagy röhögésekkel és vitriolos kommunizmus illetve szoc.otthon kritikával.
A színlap újszerű, merész és Koncz Gábor tényleg cool vagány figura. Kérdés, hogy ez a stílus illik e darab mondanivalójához? Egy biztos: figyelemfelkelő próbálkozás és nincs mozgalmasabb, izgalmasabb hely egy elmeosztálynál.
Miről szól ez a blog?
Kedves Olvasók!
Ez lesz itt a reklám helye, meg a színházé, szóval az életemé.
Beszámolók egy furcsa, de szerethető bolygóról, aminek neve: Magyarország.
Lesz mit és miről beszélni.
Jó és rossz hirdetések, kampányok.
Magyar reklám, a jó, a rossz, és a csúf. Burkoltan és anélkül. És még sok más.
Nemsokára kezdünk.
Addig is várom az ötleteket!
Próf.
